Néha feladom, és azt mondom kész. Mára ennyi volt a türelmem. Elegem van, hogy mindenki szigrúnak, hülyének, és kemény anyának gondol...
Vagy jobbnak Magát, hoy Ő jobban csinálja.

Samu ma újra nem eszik. Pedig Szombat óta a motiváció bevált, és 4 csillag foszforeszkál Neki éjjel az ágyánál. De ma újra DACOL, se eggeli, se ebéd, csak joghurt golyóval... Ennyi van benne, meg egy kis víz. Minek több? Nem? Egy náthás kisfiúnak semmi sem kell... Ugye? Na Ő ezt hiszi. Akaratoskodik/bömböl/dacol... Ez az új Samu. Éljen. Az, aki ezelőtt nem csinálta.

Janka is taknyos, tegnap végre lejebb raktuk az ágyá, hogy ne essen ki, és mozoghasson benne. Állni akar, Vasárnap fel is állt, meg mégegyszer azóta.:) Lassan itt fog rohangászni.:)
Épp, karámot keresek Neki, hogy legyen helye hol mozognia, és ne kelljen pakolgatni vissza a szőnyegre. Mert ugye mégegy hóyaghurutos kórházas mizériát nem szeretnénk.

Fárasztó, ez az állandó ellenkezés, bömbölés, nem tetszés. Férjem megnyugtatott, ez már így marad. Sose lesz Samu olyan mint volt. Olyan, akivel lehet beszélni, és nem hisztizik/bömböl mindenen.
Najó, ez a mindenen bömbölés erős túlzás, de sajnos nekem mégis így tűnik sokszor.
Ismeritek Samut... Na mostmár nem olyan .:P