Érzéseim

Sziasztok!

Tegnap délelőtt Jankámnak nagyon fájt kicsi pocija. Nem volt hosszú idő míg sírt, 20 perc (szélcsövezéssel együtt), de engem ez is lefárasztott.
Szeretek a gyerekeimnek gyorsan segíteni, és ha bajuk van, azt hamar megoldani.
Na, míg Jankát hallgattam, jöttem rá, hogy teljesen lebénít, az, ha sírni hallom. Ha így hallom sírni. Az a tipusú bénultság érzés, hogy most mit tegyek, mivel segítsek, hogy jobban legyen...
Tegnap is ezt éreztem, de végül hamar megoldottam a helyzetet, és egy nyugodt délutánt, estét kaptunk.

Namár most az én érzéseim. Sokszor úgy fogom fel a helyzeteket, hogy a gyerekek hangját ne halljam. Ők örüljenek, játszanak, hagyjanak békén. (Ne itéljetek el ezek miatt az érzések miatt, valljuk be, sokan gondoljuk ezeket, mégha ki se mondjuk. Amúgy meg odavagyok mindkét gyermekemért! Nagyon szeretem Őket!) Aztán este kezdtem a férjemnek ecsetelni az érzéseimet, és Ő mondta ki azt amit én gondoltam. Sokszor a hozzáállásom megváltoztatása segít egy helyzetet könnyebbé tenni, könnyebben elviselni. Tufom evvel nem mondtam újat, de azért jó ezt mindennap többször tudatosítanunk!

A mai napi kedvem meg: :-) :-) :-) :-)